Belföld

Sokan visszaülhetnek a vonatra

A MÁV az elmúlt hónapokban mindent megtett, hogy megőrizze a vasúti pálya és a műszaki berendezések állapotát azon a 29 szárnyvonalon, ahol tavaly óta szünetel a személyszállítás - mondta Sigulinszki Tibor, a vasúttársaság szóvivője. Szavai szerint így nincs technikai akadálya annak, hogy egy esetleges kormányzati döntés után ezeken a vonalakon ismét személyvonatok közlekedjenek.

Sigulinszki Tibor elmondta, hogy az említett szárnyvonalak egy részén zavartalan a teherforgalom. Hozzátette, hogy a legutóbbi információi szerint mind a 29 szárnyvonalon használható a vasúti pálya, mivel a MÁV eleget tett feladatának, és fenntartotta azt az állapotukat, amelyben a személyszállítás leállításakor voltak.

Már az idén elindulhat a személyszállítás

A Vasárnapi Hírek információja szerint több szárnyvonalon még az idén újraindulhat a 2009-ben leállított személyszállítás. A lap ezek között említette a Komárom-Székesfehérvár, a Debrecen-Létavértes, a Zalalövő-Körmend, az Almásfüzitő-Esztergom, a Godisa-Komló és a Győr-Veszprém vonalat.

Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa pártja korábbi ígéretét megerősítve közölte, hogy azokon a szárnyvonalakon, ahol nincs műszaki probléma, a vasúti közlekedés helyreállítását tervezik.

A Vasárnapi Hírek úgy tudja, hogy az új kormány Völner Pál, Komárom fideszes országgyűlési képviselőjének vezetésével vizsgálja meg, hogy hol és milyen ütemezéssel indítható újra a személyszállítás.

Van, ahol már ünnepelnek

A lap azt írta, hogy „nem kizárt, hogy bizonyos szakaszokon már akár nyárra” újraindul a vasúti személyszállítás azon 29 vonal közül, amelyeket a leköszönő kormány 2009-ben bezárt.

A műemléki védelem alatt is álló Cuha-patak völgyében haladó bakony vasút „újbóli megmenekülését”, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség ünnepi menetrenddel, kulturális programokkal ünnepelte. A rendezvényen számos politikus és környékbeli polgármester is részt vett, köztük Navracsics Tibor miniszterelnökhelyettes-jelölt, aki megerősítette, hogy újra indulhat a forgalom a műemléki védettség alatt álló szárnyvonalon.

Kisbéren is ünnepelni készülnek. A Komárom–Székesfehérvár szakasz újbóli megnyitásakor az útvonalon található kisbéri állomásról nosztalgiavonat közlekedik majd.

Fónagy János a Vasárnapi Híreknek nyilatkozva egyébként nem kívánt konkrét vonalszakaszokat megnevezni, de elmondta, hogy igyekeznek majd a lehető leggyorsabban áttekinteni a teendőket, közöttük a lezárt szárnyvonalak ügyét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik