Észak-Korea a nagy hatótávolságú rakéták és nukleáris fegyverek vámmentes boltjává vált – mondta az államfő, hozzátéve, hogy az Iránba szállított fegyverek egy része libanoni és szíriai szélsőségesekhez kerül tovább. Peresz a fegyverellátásnak erről a módjáról konkrétumokat nem közölt.
Az izraeli államfő nemrég Szíriát vádolta meg azzal, hogy izraeli célpontok elérésére alkalmas Scud rakétákat szállít a Libanonban működő Hezbollah síita fegyveres szervezetnek.
Peresz vasárnap találkozott Lene Espersen dán külügyminiszterrel, és tárgyalásuk előtt közölte, hogy Izrael figyelemmel követi a csempészet fokozódását.
„Ezek a fegyverek közvetlenül kerülnek Iránba, amely felfegyverzi és megerősíti a világot behálózó terrorista szervezeteket, beleértve a Hezbollahot Libanonban és egyéb csoportokat Szíriában” – mondta az államfő.
Izrael, az Egyesült Államok és több európai szövetséges növekvő aggodalommal követi Irán atomprogramját, amelyről a teheráni állításokkal szemben úgy vélik, hogy a békés cél valójában az atomfegyver előállítását leplezi.
Espersen elmondta, hogy a nemzetközi közösségnek egységesen kell fellépnie az iráni atomprogrammal szemben. Izrael ugyan üdvözli a nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseket a szigorúbb Irán-ellenes szankciók ügyében, de nem zárja ki, hogy ha azok hatástalanok maradnak, akkor katonai akcióval vet véget a teheráni kormány atomfegyver készítésére irányuló ambícióinak.