Belföld

Megyénként értékelne Mesterházy Attila

Mesterházy Attila azt javasolja, hogy az MSZP szervezzen megyénként olyan összejöveteleket, amelyeken a vezetés valamely tagjának részvételével értékelést tartanak.

A szocialista listavezető szerdán a Magyar Televízió Az Este című műsorában azt mondta: ezeken a rendezvényeken részt vehetne akár egy politológus vagy más szakember is, a párttagoknak pedig lehetőségük lenne egy “jóízű politikai vitára”.

Gyurcsány Ferenc saját értékelésével kapcsolatban Mesterházy Attila azt mondta: helyes, hogy a volt kormányfő is készít értékelést, hiszen az elmúlt nyolc évből öt és fél évig ő volt a miniszterelnök. Az lenne a baj, ha ő nem értékelne vagy nem beszélne ezekről a kérdésekről – vélekedett.

Hozzátette: az MSZP-ben továbbá jó néhány meghatározó politikus és több csoport elvégzi a saját szempontrendszere alapján az értékelést. A végén ezeket mind össze kell gyúrni ahhoz, hogy minél több olyan múltbéli hibára, problémára rá lehessen irányítani a figyelmet, amelyet nem szabad újra elkövetni – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik