Belföld

Ismét magyar kerül Cannes-ba

A május 12-én kezdődő 63. cannes-i nemzetközi filmfesztivál egyik szekciójának versenyprogramjába Prikler Mátyás szlovákiai magyar rendező Köszönöm, jól című filmjét is besorolták - adta hírül az szlovákiai magyar sajtó.

Az alkotás a Cinéfondation elnevezésű hivatalos kategóriában kapott helyet, amelyben a legfiatalabb tehetséges rendezők mérik össze tudásukat. A kategória Sélection elnevezésű versenyszekciójában 13 rövid, illetőleg kisjátékfilmet vetítenek, amelyek a világ különböző pontjairól érkező rendezők alkotásai. Győztest a fesztivált záró ünnepélyes gálán hirdetnek – írja az Új Szó Online.

A Cinéfondation szekció zsűrijének idei elnöke a kanadai Atom Egoyan rendező lesz, további tagjai pedig Emanuelle Devos és Dinara Doukarova színésznők, valamint Carlos Diegues brazil és Marc Recha spanyol rendező.

A Köszönöm, jól című 40 perces kisjátékfilmet emellett bemutatják a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő, Short Film Corner 2010 nevű filmes piacon is.

Prikler Mátyás alkotása intim betekintést enged egy család életébe, amelyről visszatükröződik az emberi viszonyok leépülése a gazdasági válság hátterében. A film forgatókönyvét szintén Prikler Mátyás, valamint társa, Marek Lescák írta, operatőre Milan Balog, vágói Maros Slapeta és Cséplő Zsuzsanna, hangmérnöke Dusan Kozák, a kosztümökért pedig Gadus Erika felelt.

Ismét magyar kerül Cannes-ba 1

A film főbb szereplői között több neves szlovákiai magyar színészt is találunk: Várady Béla, Mokos Attila, Molnár Xénia, Ferenczy Anna, Zuzana Mauréry, Milan Vojtela, Csekes Ábel, Barborka Illithová, Juraj Johanides, Eva Pavlíková.
Az alkotást tavaly júniusban forgatták, bemutatója tavaly november 29-én a pozsonyi nemzetközi filmfesztiválon volt.
Prikles alkotása az Early Melons elnevezésű nemzetközi diákfilmfesztiválon elnyerte a legjobb játékfilm díját, valamint a szlovák filmkritikusok elismerését a legjobb rövid- és diákfilm kategóriában.
Ismét magyar kerül Cannes-ba 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik