Belföld

Orbán Viktor: meg kell fiatalítani Magyarországot!

A Fidesz elnöke szerint az elmúlt nyolc évben Magyarország több évtizedet öregedett, ezért meg kell fiatalítani az országot.

A Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön az észak-borsodi Kazincbarcikán kampánykörútján azt mondta: Magyarország lakóival el kell hitetni, hogy van értelme bizakodással tekinteni a jövőbe.

Úgy fogalmazott, a második forduló eredménye után létrejöhet egy soha nem látott nemzeti egység, hozzátéve: véget fog vetni a korrupciónak, lesz elszámoltatás, közbiztonság, lesz elég rendőr, és lesz elkötelezett közigazgatás.

Közölte: eljön az az idő az országban, amikor nem a becsületes dolgozó embert tekintik “lúzernek”. Orbán Viktor zárszavában jókívánságát küldte a kazincbarcikaiaknak és a környékbelieknek, üdvözölte a fiatalokat, a nyugdíjasokat, és mindenkit arra ösztönzött, menjen el szavazni.

Orbán Viktort egyébként több százan várták a településen, a Rákóczi téren. A miniszterelnök-jelölt megjelenésekor azt skandálta a tömeg, hogy “Viktor! Viktor!”, felszólalását pedig vastapssal köszönték meg a résztvevők.

A miniszterelnök-jelölt a kazincbarcikai rendezvény után Ózdra látogatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik