Belföld

Nyílt levél Orbánnak

Tíz pontban fogalmazta meg elvárásait az új kormánnyal szemben Miskolc szocialista polgármestere. Tisztességet és partnerséget kért Káli Sándor, aki a választások második fordulóján próbál egyéni mandátumhoz jutni.

A szocialista városvezetők közül elsőként, még a választások lezárulta előtt intézett nyílt levelet az új kormánynak Miskolc első embere. Bár Káli Sándor név szerint nem említi, de egyértelmű, hogy a sorok Orbán Viktor leendő miniszterelnöknek szólnak.

A MSZP-s polgármester azt írja, hogy a miskolci városvezetés továbbra is tisztelettel és megbecsüléssel viszonyul a mindenkori Magyar Kormányhoz és annak tagjaihoz. „Kölcsönösségre, együttműködésre és így a több mint 170 ezer miskolci lakos megbecsülésére számítunk” – olvasható a nyílt levélben, amely tíz pontban foglalja össze a „kívánságlistát”.

kálinak kevés az esélye

A Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. számú választókerületben az április 11-i első fordulóban, Nagy Kálmán (Fidesz-KDNP) jelöltje végzett az első helyen, 40,62 százalékkal. A kereszténydemokrata politikust követi Káli Sándor (MSZP) 28,5 százalékkal, majd a Jobbik jelöltje, Szabó Attila, 24,7 százalékkal.

E szerint például arra kérik a majdan megalakuló új kabinetet, hogy növeljék a rendőrök társadalmi presztízsét, anyagi megbecsülését, egyszerűsítsék az önkormányzati kötelező feladatellátását. Káli Sándor azt is kéri az ország új vezetőitől, hogy támogassák a miskolci városvezetést egy Nemzeti Kerekasztal összehívásában, amelyet a magyarság sorskérdését befolyásoló romaügy problémáinak megoldására hoznának létre.

A nyílt levél végén az MSZP polgármestere együttműködést ajánlott a város és az ország fejlődését szolgáló ügyekben.

A levél egyébként azon a napon került nyilvánosságra, amikor Orbán Viktor személyes jelenlétével próbálta a miskolciakat arra buzdítani, hogy vasárnap szavazzanak a Fidesz jelöltjeire ugyanúgy, mint az első fordulóban, és “akkor kész, megvagyunk”.

Orbán: 10 év, egymillió munkahely

A párt elnöke újságíróknak arról beszélt, hogy Borsodban a munkahelyteremtés és a közbiztonság helyreállítása a két legnagyobb gond.

Orbán Viktor Sajószentpéteren Fotó: Vajda János

Orbán Viktor Sajószentpéteren Fotó: Vajda János

Szerinte miközben a fővárosi cégekből talicskával tolják ki a pénzt, addig Borsodban nincs pénz munkahelyteremtésre, rendőrségre és biztonságra sem. Az országnak ebben a térségében gyorsan kell létrehozni nagyon sok munkahelyet, részben a közmunkák megszervezésével, részben adócsökkentéssel- mondta a pártelnök, aki tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozását ígérte.

Ennek egyik lépése lesz, hogy a mostani szétszórt és széttagolt közmunkaszervezés helyett regionális és országos közmunkaprogramot fognak hirdetni.

Orbán Viktor elmondta, az embereket nemcsak arra szeretnék rávenni a közmunkaprogram szabályainak segítségével, hogy valamit tegyenek, hanem célzottan a nemzetgazdaság érdekének megfelelően fogják őket kérni a közmunkára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik