Belföld

Nem léphet ki lakásából Leinemann

Hetente kétszer látogatják meg a rendőrök.

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Leinemann Zsolttal, a ScienNet-ügy gyanúsítottjával szemben kedden a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) – tájékoztatta a gyanúsított védője, Futó Barnabás az MTI-t.

Leinemann Zsoltot tavaly november 27-én helyezték előzetes letartóztatásba, azonban – mivel jelöltként indult az országgyűlési képviselő-választáson és megillette a mentelmi jog – március 30-án szabadlábra került. A jelölt azonban nem szerzett mandátumot a választókerületében, így mentelmi joga megszűnt.

A Fővárosi Főügyészség ezért kezdeményezte előzetes letartóztatását, a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás megnehezítése, továbbá a bűnismétlés veszélyére hivatkozva.

A BKKB kedden tárgyalt a kényszerintézkedés elrendeléséről, de nem látta indokoltnak az előzetes letartóztatást, ám a lakhelyelhagyási tilalmat igen, amit 30 napra el is rendelt.

Frissítünk!

2019 februárjában Leinemann Zsolt ügyvédje arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy a Fővárosi Főügyészség a 2017. december 22-én Leinemann Zsolttal szemben a büntetőeljárást megszüntette, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik