Belföld

Kijött a börtönből, menne a parlamentbe

Nem akar külföldre szökni a Sciennet-vezér, aki mentelmi jogot szerzett a választásokra.

Felkészült az országgyűlési képviselőségre Leinemann Zsolt, akinek a mentelmi jogáról kedden úgy döntött az Országos Választási Bizottság, hogy nem függeszti fel. A férfi, az adócsalás gyanújába keveredett Sciennet törzsvásárlói rendszer egyik vezetője, így az előzetesből szabadulhatott. Ügyvédje, Futó Barnabás a TV2-nek úgy fogalmazott: sem erkölcsi, sem jogi alapja nem volt az OVB-nek arra, hogy másként döntsön az ügyben.

Leinemann elmondta: felkészült a meghallgatásra, ezért nem érte váratlanul a határozat. Állítása szerint számokkal tudják bizonyítani, hogy nemhogy adóhiány, de adótöbblet keletkezett a Sciennet működése során. Úgy érzi, az elmúlt három és fél évben bebizonyította, ismeri az emberek problémáit: tudja, hogyan juthatnak munkához a kismamák és az 50 év felettiek és azt is, hogyan lehetne kifehéríteni a gazdaságot. Ezért tartotta érdemesnek a mögötte álló, több mint félmilliós közösség arra, hogy parlamenti képviselőnek jelöljék a választásokra – mondta a férfi.

Nem azért lett jelölt, hogy a mentelmi jogot megszerezze – állította Leinemann. Nem tervezi, hogy külföldre szökik, mindenben együttműködik a hatóságokkal és határozottan megtiltotta támogatóinak, hogy lakcím-átjelentkezéssel szavazzanak rá Hajdú-Bihar megye 2. választókerületében – szögezte le a Sciennet-vezető.

Frissítünk!

2019 februárjában Leinemann Zsolt ügyvédje arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy a Fővárosi Főügyészség a 2017. december 22-én Leinemann Zsolttal szemben a büntetőeljárást megszüntette, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik