A ferihegyi repülőtéren üresek a várótermek mindhárom terminálon, amióta teljes légtérzár érvényes az országban – közölte Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója.
„A reptéri dolgozók körében a magyar kártya és a sakk készletek kerültek elő” – tette hozzá.
Az utolsó repülőgép, egy Szentpétervárról Németországba tartó Lufthansa járat péntek este 7 óra előtt két perccel landolt Ferihegyen. Az érkező 130 utas egy részét szállodákban helyezték el, azok, akik megfelelő uniós vízummal rendelkeztek, továbbutaztak – meséli az igazgató.
A repülési tilalom megnövelte a szárazföldi forgalmat. Ezt bizonyítja, hogy a MÁV nemzetközi járatain, főleg a németországi és a prágai úti célok felé érezhetően többen utaznak és nemzetközi viszonylatokban átlagosan 80-90 százalékos
helykihasználtsággal közlekednek a vonatok.
Szabó Anett, a MÁV-START Zrt. szóvivője azt is elmondta, hogy ott, ahol a
kihasználtság eléri a 100 százalékot, a MÁV plusz kocsikkal bővíti
a szerelvényeket.
A helyzetre való tekintettel a budapesti nemzetközi vasúti pénztárak meghosszabbított nyitva tartással várják az utasokat a pályaudvarokon. Így a központi MÁV-START menetjegyiroda is a fővárosban: a megszokottól eltérően szombaton is nyitva tart, 9-18 óráig várja az ügyfeleket.
