Belföld

Ferihegy 24 órára leáll

A környező országok után a magyar légtérben is megtiltják a repülést az izlandi hamufelhő miatt. Péntek este héttől szombat este hétig még a mentőhelikopterek sem szállhatnak fel. A korlátozás miatt több tucat járat indulását törölni kell.

A rendkívüli helyzet százezrek útitervét hiúsította meg Európában. A légi közlekedés biztonságáért felelős szervezet, az Eurocontrol adatai szerint péntek délutánig a járatok 60 százalékát törölték.

A vártnál pár órával hamarabb, már péntek este 10 óra körül elérheti Magyarországot az izlandi vulkánkitörés miatt keletkezett hamufelhő. Bozó János repülésmeteorológus péntek délután az MTI-nek azt mondta: a legújabb számítások szerint éjfél helyett már 22 órakor benyúlhat a porfelhő az ország északi része felé, szombat reggelre pedig az ország teljes területét befedi majd a magasabb légrétegekben.

Szombaton északi-északnyugati áramlással folyamatosan érkezik majd a hamufelhő az ország fölé, de vasárnap szélirányváltozásra számítanak. Ennek köszönhetően a felhő északi irányban elhagyja az országot – mondta Bozó János. Hozzátette: nem várnak porhullást a felhőből, a széttartó áramlás miatt pedig hígulni is fog.

Emiatt már péntek este hét órától légtérzárat rendelt el a teljes magyar légtérre a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága. A magyar légtér teljes zárlatát csak akkor oldják fel, ha a hamufelhő elhagyta Magyarországot – közölte a magyar légtérben a légijárművek irányításáért és biztonságáért felelős HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. pénteken az MTI-vel. Korábban a hivatalos álláspont az volt, hogy este hétkor oldják fel a zárat.

A Malév több mint 50 pénteki járatából 44-et törölt, így most a legnagyobb feladat az, hogy a több ezer érintett utas jegyét átváltsák, illetve visszatérítsék – mondta Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője az MTI kérdésére.

A magyar légitársaságnak lényegében nincs tranzitutasa Ferihegyen, mert már el sem hozták őket Budapestre, a budapesti utasok pedig ki sem mentek a repülőtérre.

Életveszélyes a repülés

Az izlandi tűzhányó kitörése következtében a repülés biztonságát veszélyeztető por-, illetve hamufelhő keletkezett a légtérben. Ilyenkor életveszélyes vulkáni hamuban repülni, mert ha egy gép belerepül, akkor 80-90 százalék, hogy leállnak a hajtóművei, de lehet, hogy csak megrongálódnak. Ilyenkor azonban a vulkáni hamufelhőn áthaladó gépek hajtóművének teljes átvizsgálására van szükség.

Napi 120 millió euró mínusz

A repülési tilalom azonban nem csak az utasoknak, hanem a nagy légitársaságoknak is bosszúság, de leginkább anyagi veszteség. Az európai cégek bevétele egy átlagos napon 200 millió euró körül van, ezt figyelembe véve csak pénteken 120 millió euró bevételtől esnek el a cégek. Növeli a járattörlésekkel járó kiadásokat az is, hogy sok légitársaság személyzete és sok gépe külföldön rekedt, túlórát kell fizetni a dolgozóknak

Az Európai Bizottság ugyanakkor arra figyelmeztette a légitársaságokat, hogy minden hoppon maradt utasnak vissza kell téríteni a jegyárat, függetlenül attól, hogy „normális”, vagy fapados gépre szólt a jegye. Ha az utas úgy dönt, hogy nem kér átigazolást, akkor visszajár neki a jegyár, készpénzben, vagy átutalással. Ez nemcsak az Európán belül utakra érvényes, hanem azokra a tengeren túli járatokra is, amelyeknek valamelyik európai repülőtér a kiinduló pontja.

Ezen kívül a légitársaságoknak tetemes költsége keletkezik abból is, hogy a repülőtereken rekedt utasokat el kell látni, szállást kell számukra biztosítani.

Kárpótlásra viszont nem igazán számíthatnak a légitársaságok, legalábbis a biztosítóktól nem: a világ legnagyobb viszontbiztosítójánál, a német Munich Re-nél, valamint a legnagyobb európai biztosítónál, az Allianznál pénteken egyöntetűen azt mondták, hogy járatkimaradásokra rendszerint nincs biztosítás. Növeli a költségeket a romlandó áruk ellentételezése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik