„Sok a bizonytalan ember, aki április 11-én otthon maradt és az eredményeket ismerve a második körben, 25-én elmegy voksolni” – vélekedett az MSZP kormányfőjelöltje.
Az MSZP-s politikus ahhoz is fűzött megjegyzést, hogy a Fidesz megszerezheti a kétharmados többséget: „Az 1994-1998 közötti Horn-kormány időszakában a koalícióban kormányzó MSZP-nek és SZDSZ-nek együtt 72 százalékos többsége volt az akkori Országgyűlésben”. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Horn Gyula ennek ellenére azt mondta: négyötödös többséggel hajlandó csak alkotmányt módosítani, mert az ellenzéknek kell beleszólást biztosítani abba, hogy milyen legyen Magyarországon a közjogi berendezkedés.
Ezek után a politikus elismerte, hogy pártjának változtatnia kell politikáján, a választási vereségtől függetlenül. „Különösen ha a Fidesznek kétharmada lesz, az MSZP-nek bizonyítania kell majd, hogy van más út is” – mondta Mesterházy Attila.
