„Jövőre pedig megkezdődhetnek a rekonstrukciós munkálatok” – közölte a tervezési szerződés aláírásakor, Botka László, a város MSZP-s polgármestere.
Azt is hozzátette, hogy a Tisza áradásai miatt a gátrendszert folyamatosan fejleszteni kell, és ezért is van szükség az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programja keretében a beruházásra, mert eddig csak kisebb javításokat tudtak elvégezni.
„A pályázat az első fordulón túljutott, így 70 millió forintból megkezdődnek az előkészítő munkálatok; a szükséges önerő 10,5 millió forint, amit a város biztosít, a fennmaradó összeg uniós forrás” – tette hozzá.
