Belföld

Martonyi után Németh lehet majd a külügyminiszter

Martonyi János jövőbeni külügyminiszter várhatóan az EU-elnökség végéig vállalja a tárca vezetését, akit Németh Zsolt követhet majd, Stumpf és Rockenbauer is nagyköveti széket kaphat – értesült a Népszabadság.

Névtelenséget kérő források szerint a Külügyminisztérium szervezeti és személyi átalakításáról a Fidesznél naponta új ötletek merülnek fel. Egybehangzó értesülések szerint szakállamtitkári szintig várhatóan csak Czukor József szakállamtitkár maradhat a helyén.

Egyes vélekedések szerint Martonyi János a magyar EU-elnökség végéig vállalná csak a tisztséget, utódjaként többen máris Németh Zsolt egykori külügyi államtitkárt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetőjét és Prőhle Gergely volt berni és berlini nagykövetet emlegetik.

A tárca egyik „erős embere” közvetlenül a kormányváltás után Németh lehet, aki korábbi posztját visszakapja. Az apparátus „mozgatásáért” ismét Bába Iván volt közigazgatási államtitkár lesz felelős. A felső szintű vezetés tagja lesz várhatóan Győri Enikő fideszes EP-képviselő, Zupkó Gábor, aki jelenleg az EU-apparátusban tölt be felelős tisztséget, valamint Keskeny Ernő egykori moszkvai nagykövet, aki tavaly ősszel már elkísérte Szentpétervárra Orbán Viktort. A mostani szakállamtitkárok közül Szabó Vilmos visszatér a politikai pályára. Várkonyi László valamelyik ázsiai misszió vezetésére számíthat, Kiss Tibor és Iklódi Gábor az EU irányában tájékozódik, míg Faller Jenő az új EU-s külügyi szolgálatnál készül elhelyezkedni.

A lap forrásai szerint egy éven belül 30-40 magyar külképviselet élén lehet váltás. Stumpf István Washingtonban, Rockenbauer Zoltán Párizsban kaphat nagyköveti kinevezést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik