Erről Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője beszélt a Duna Televízióban.
Úgy látja, hogy világos felhatalmazással küldik őket a választók a parlamentbe, ezért nekik az ígéreteiket valóra kell váltani – rossz kompromisszumok nélkül.
„Az emberek döntenek és tisztában vannak döntésük súlyával. Tudják például, hogy ha a Fideszre szavaznak, azzal a kisebb parlamentre is szavaznak. Ugyanígy tudják, hogy velünk az adócsökkentésre is szavaznak. Nekünk ezeket meg kell lépni, mert azért küldenek bennünket oda a választók ” – nyilatkozta Szíjjártó.
Azt sem zárta ki, hogy rendkívüli parlamenti ülésszakra lesz szükség ahhoz, hogy a választóknak megígért feladatokhoz hozzáfoghassanak. „Annál is inkább szükség lehet erre, mert a kormányzati átadás-átvétel nem fog olyan simán menni, mint a korábbi években. Az ország valós állapotáról képet kell kapnunk, mert onnantól lehet megindítani az elszámoltatást, és onnantól kezdve lehet érdemi gazdasági döntéseket hozni” – magyarázta.
A politikust arról is kérdezték, hogy mit szól pártja az MSZP keddi döntéséhez, miszerint 4 egyéni választókerületben visszaléptetik jelöltjeiket a 2. választási fordulóban az LMP javára, mert így szeretnék megakadályozni a Fidesz kétharmados többségét. Erre azt válaszolta, hogy az 1. fordulóban az emberek döntöttek arról, hogy új irányt akarnak, és arról is, hogy a Fidesz koalíciókötés nélkül valósítsa meg programját.
„Ehhez képest az, hogy két kis párt hogyan birkózik egymással, harmadrendű kérdés” – szögezte le.
