Belföld

Hoppon maradnak a legjobb jobbikosok

Hiába szállítják a keleti jelöltek a szavazatokat, nem jutnak mandátumhoz.

Habár a választások második fordulója még messze van, azt már szinte biztosan lehet tudni, hogy az első fordulóban 16,6 százalékos területi listás támogatást elérő Jobbikból kik lesznek azok, akik elfoglalhatják helyüket a Parlamentben. A radikális párt egyelőre 26 mandátumot szerzett, ehhez a töredékszavazatokból, országos listán körülbelül még 22 képviselői helyet szerezhetnek az elemzők szerint – tehát összesen 48-at.

Érdekes módon ebből a 48-as körből több, egyéni választókerületében remekül teljesítő jobbikos is kimarad. Ráadásul a legtöbbjük a legerősebb szavazótáborral rendelkező megyékben szerepeltek jól: a 27,2 százalékos szavazóbázisú Borsod-Abaúj-Zemplénben és a 23,64 százalékos Szabolcs-Szatmár-Beregben indultak. De a 25 százalékos Hevesben, a 24 százalékos Jász-Nagykun-Szolnok megyében és Csongrádban is találhatunk olyan képviselőjelölteket, akik kihullottak a bejutó helyekről, mégis egyéni körzetükben 25 százalékot meghaladó szavazatarányt értek el.

Borsod: a fellegvár

Az előbb felsorolt adatok alapján kijelenthetjük, hogy a Jobbik fellegvára mostanra egyértelműen Kelet-Magyarország lett. Hogy ez miért lett így, annak rengeteg társadalmi, gazdasági, politikai oka és vetülete van, amelyekre most külön nem térünk ki. Tény azonban, hogy Borsodban a radikálisok nyolc egyéni jelöltje is elérte körzetében a választók negyedének bizalmát. Közülük hárman, Egyed Zsolt megyei elnök, Balla Gergő tiszaújvárosi elnök és Endrésik Zsolt putnoki elnök, területi listán már bejutottak a parlamentbe, ám öten csak a második fordulós győzelemben bízhatnak, amire vajmi kevés az esélyük.

Kisgergely András 32 százalékos eredményével 6800 szavazatot söpört be Ózdon, de a helyi szervezet elnöke csupán a Jobbik országos listájának 68-dik helyére került fel. A mezőkövesdi jelölt, Csikai Balázs ennél is többet: 8247 voksot tudhat magáénak, csaknem 29 százalékos szavazataránnyal, de a listán csak 77-edik. Bencs Gábor Sajószentpéteren a voksok majdnem 30 százalékát vitte, de csak a 141-edik helyre sorolták. A miskolci Sztancsik Barnabás László 6786 szavazatával 159-edik a sorban. Holcman László megyei alelnök pedig fel sem került a Jobbik országos listájára, ő 26,46 százalékkal 6786 szavazatot szerzett pártjának.

Szabolcs, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves: a bástyák

A Jobbik másik bástyája, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, hasonló képet mutat: három képviselőjelölt már a parlamentben érezheti magát, ketten viszont, minden valószínűség szerint, óriási támogatottságuk mellett sem fognak bejutni. Gyüre Csaba megyei elnök, Kiss Sándor nyírbátori jelölt és a mátészalkai Apáti István szerzett eddig mandátumot. Kisvárdán Bodrog László 27,58 százalékkal és 7414 szavazattal 56-odik helyen van pártja országos listáján. Második fordulója nem lesz, így elbúcsúzhat az Országgyűléstől. Császár József Sándor csodaszámba menő: 33 százalékos támogatottsággal, 8392 vokssal fordul a második körre az előtte több mint 8 százalékkal vezető Karakó László, fideszes jelölttel. A listán csak 89-edik, egyéniben pedig minimális az esélye a parlamentbejutásra. Ő nem csak a kimaradók között, de országosan is a Jobbik egyik legnagyobb támogatottságú képviselőjelöltje.

Említést kell még tennünk a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagy Levente József, kunhegyesi jelöltről, aki egymaga 7525 szavazatot gyűjtött és az országos lista 117-edik rubrikájában kapott csak helyet. Fideszes ellenfele 6 szavazattal csúszott le az abszolút többségről, így új fordulóban csapnak ismét össze. A 118-adik jobbikos egyébként szintén jász-nagykun-szolnoki: Csányi Tamás Mezőtúrról, 5225 szavazattal és 25,5 százalékkal. Vona Gábor miniszterelnök-jelölt megyéjében, Hevesben, két hoppon maradó jelölt van. Heves körzeti állatorvosa, Árvai György, 29,5 százalékkal 115-dik, Nyujtó Zsolt hatvani orvos pedig 27,87 százalékkal 124-edik. Ő 7726 szavazatot dob be a közösbe, a Csongrád megyei Kristó Gabriella pedig 7897-et.

Budapest: a kőhalom?

A Jobbik országos listáját március 22-én adta le az Országos Választási Bizottságnak. Sorrendben az első Vona Gábor a párt elnöke, aki 26,1 százalékot, ezzel 8613 szavazatot kapott Gyöngyösön, de még így sem tudta legyőzni MSZP-s ellenfelét, így csak harmadik lett. Vonát a Jobbik ismertebb arcai követik, legtöbbjük a budapesti vagy az országos listán jutottak vagy jutnak parlamenti mandátumhoz, de egyéniben is megmérették magukat; nagyon rossz eredményekkel.

Balczó Zoltán EP-képviselő, 7,03 százalékkal 2733 szavazatot szerzett, Pörzse Sándor újságíró 6,95-tel 2155-öt. Kiemelhetjük még Szabó Gábor alelnököt 7,86 százalékkal és 2332 vokssal, és a szóvivő házaspárt Novák Elődöt, illetve Duró Dórát: nekik együtt sem sikerült 4000 szavazatot összegyűjteniük a XI. kerületben. A legnagyobb leégés kétségtelenül Hegedűs Lóránt feleségéé a belvárosban: az országos lista – valószínűleg mandátumot érő – 11-edik helyén 6,36 százalékot, mindössze 1363 szavazatot tudott összekaparni.

A nagy eséllyel parlamenti helyhez jutó 48 jelölt közül 8-nak van kevesebb mint 3000 szavazata a Jobbikban. Közülük 7-en budapesti jelöltek, ismert arcok, vezető posztokon. A fővárosból 13 mandátumot szerezhet a radikális párt: 3-at területi, 10-et országos listáról. Az itt érintett jelöltek közül senki sem ért el 15 százaléknál jobb eredményt, de még 6000 szavazatot sem. Az országos listán landoltak még olyan jelöltek – a 18-adik és a 19-edik helyen Nyikos László, pénzügyminiszter-jelölt és Bödecs Barnabás, pártonkívüli közgazdász -, akiknek onnan máris egyenes út vezet az országgyűlésbe.

Szerettük volna a Jobbik borsodi és szabolcsi vezetőitől megtudni: ha ennyire Kelet-Magyarország és a vidék felé dől a Jobbik támogatottsága – ráadásul olyan helyeken, ahol a párt szerint a legégetőbb problémákat kell megoldani -, akkor az eredmények tükrében nem tartják-e méltánytalannak, hogy mindössze három-három emberrel képviseltetik magukat a Parlamentben, amíg a tízezernyi töredékszavazatot szállító többi jelöltjük kihullik az országos lista sokadik helyéről, a pártvezetéshez közel álló, siralmas szereplést produkáló jelöltek miatt? Kérdésünkre egyelőre nem érkezett válasz.

Hogy gondolkodnak-e a Jobbikban visszaléptetéseken az országos listáról, azt nem lehet tudni. Annyi biztos: a radikális párt eddigi töretlen összetartásának nagy próbát kell kiállnia, ha az előzetes eredmények alapján jósolt frakció érkezik meg a „Nemzet Templomába”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik