HIRDETÉS
Belföld

A következő két hétről tárgyalt a Fidesz-elnökség éjjel

"Köszönöm!" - szól a Fidesz első emberének a Facebook közösségi portálon olvasható friss üzenete.

Az országgyűlési választás második fordulójáig hátralévő két hét teendőiről tárgyalt a Fidesz elnöksége vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, érdemi lépésekről, konkrétumokról azonban majd csak a keddi ülésén dönt a pártvezetés.

Orbán Viktor pártelnök vasárnap késő este a TV2 Frizbi című műsorában közölte, hogy a Fidesz éjszaka elnökségi ülést tart. “Sok megbeszélnivalónk van, amit elkezdtünk, azt két hét múlva folytatni kell” – mondta.

Pozíciókról, “kétharmadról” nem, csak feladatokról, munkáról, az első forduló utáni legfontosabb tennivalókról volt szó az éjszakai, rövid elnökségi ülésen – erősítette meg az egyik résztvevő hétfő délelőtt az MTI-nek, hozzátéve, hogy a következő két hét kampányának konkrét lépéseiről a keddi elnökségi megbeszélésen határoznak majd.

Orbán Viktor hétfő kora délután nemzetközi sajtótájékoztatót tart.

“Köszönöm!” – szól a Fidesz első emberének a Facebook közösségi portálon olvasható friss üzenete. Az idei országgyűlési választás első fordulóját megnyert párt honlapjára hétfőn látogatót egy nagy smiley fogadja.

Ajánlott videó

„Repülés közben szereljük a gépet” – merre tart valójában a magyar futball?
A magyar futball elmúlt 15 éve egyszerre látványos építkezés és fájó hiányérzet története. Infrastruktúrában világklasszis szintre jutottunk, mégis máig keressük a választ arra, mi a saját futballfilozófiánk, hogyan neveljünk több élvonalbeli játékost, és ki mutassa meg az irányt. Meddig tart a szurkoló szenvedélye, és hol kezdődik a döntéshozó felelőssége?
0 seconds of 1 hour, 14 minutes, 3 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
Curacaói fociszurkolók a jamaicai vb-selejtezőn
00:22
00:00
1:14:03
1:14:03
 
Olvasói sztorik