„Nem vagyok annyira primitív, hogy ne vettem volna rajta észre a depresszió jeleit. A fiam nem szedett gyógyszereket, ahogy az állítólagos barátai mondják. Alkoholt sem fogyasztott, pedig szerettem volna, ha néha megiszik velem egy-egy pohár bort” – nyilatkozta Choli Daróczi József Daróczi Dávid, volt kormányszóvivő édesapja.
Bár értetlenül áll az előtt, hogy fia öngyilkos lett úgy véli, hogy kiderül az igazság, mert az
embereket is foglalkoztatja a rejtély.
„Mindent megbeszélt velünk, már sok próbán túlesett az életben, erős idegzetű, kiegyensúlyozott ember volt, aki szakmájában is bebizonyította stressztűrő képességét. Soha nem mondott olyasmit, amiből kiderült volna vívódása. Voltak ugyan bántó utalások, amikor összejött Claudiával, de ezt ő pontosan tudta kezelni. Ki kell derítenem, miért halt meg a fiam éppen a boldogsága kapujában. A lelkem egyik fele azt mondja, tudnom kell, miért választotta a halált, mi elől menekült” – tette hozzá.
Azt is kijelentette, hogy amíg nem tudja meg az okát, addig magát is vádolja, mert kétségek feszülnek benne.
