A testülethez egy Tokióban szavazó választópolgár fordult kifogásával. Mint írta, az országgyűlési képviselő-választás első fordulójában április 4-én a Magyar Köztársaság tokiói nagykövetségén szavazott, de a külképviseleti választási iroda vezetője a szavazatokat tartalmazó borítékot íratta alá vele, nem a külső borítékot (amely a szavazat mellett tartalmazza a választó nyilatkozatát). Kifogásolta, hogy az irodavezető félrevezető és törvénysértő utasításának eredményeként szavazata érvénytelen lesz.
Az OVB csütörtöki ülésén megállapította, hogy a külképviseleti választási iroda tagjai valóban megsértették a választási eljárás szabályát. A bizottság a 47 borítékot ennek ellenére megküldi az egyéni választókerületekhez a jogszabály szerint, de ezeket az OVB által megállapított szabálytalanság miatt vélhetően nem fogják érvényesnek elfogadni.
Az OVB – működése során eddig egyedülálló módon – sajnálkozását fejezte ki, amiért a választópolgárok a választási szervek munkatársainak mulasztása folytán feltehetően érvénytelen szavazatukkal nem tudtak hozzájárulni az országgyűlési képviselők választásához. A bizottság arról is döntött, hogy fegyelmi felelősségre vonást kezdeményeznek az eset miatt. A vitában felmerült a szavazás megismétlésének lehetősége, de ezt – mivel kivitelezhetetlen – a testület végül elvetette.
