Belföld

Ártatlannak vallja magát a terézvárosi alpolgármester

Ártatlanságát hangsúlyozza közleményében Bajor Zoltán, akit kedden egy vesztegetési ügy gyanúsítottjaként hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség.

“Hiba volt azt gondolni, hogy kétévnyi igazságtalan vádaskodás és a tisztázó bírósági döntéssel véget érő rágalomhadjárat után emelt fővel, visszanyert becsülettel folytathatom munkámat” – olvasható Bajor Zoltán terézvárosi alpolgármester közleményében.

Az alpolgármester arra reagált, hogy a nyomozó ügyészek szerint – közvetítő útján – 18 millió forintot kért egy üzlethelyiséget bérlő cégtől annak fejében, hogy az SZDSZ-frakció támogassa: az ingatlant a társaságnak értékesítsék.

Bajor Zoltán azt írja, a több mint negyedszázados közigazgatási pályafutása “legelkeserítőbb ügyének” végére annak ellenére sem kerülhetett pont, hogy egy hónapja a Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentette a korrupciós vádak alól, miután első fokon bűnösnek mondták ki az őt megrágalmazó Berecz Károlyt.

A politikus szerint “felfoghatatlan és megdöbbentő”, hogy a korábbi tisztázó döntés után a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként idézte be.

Bajor Zoltánt, a VI. kerületi önkormányzat SZDSZ-es alpolgármesterét vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki kedden a Központi Nyomozó Főügyészség. Keresztes Imre főügyész közölte, hogy az alpolgármester megalapozottan gyanúsítható egyrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik