Belföld

Már csökkentenék is a gáz árát a szocialisták

Az MSZP szerint 5-10 százalékos mérséklés lehetne a második félévben.

A második félévtől 5-10 százalékkal lehet majd csökkenteni a földgáz végfelhasználói árát a lakosságot is ellátó egyetemes szolgáltatói körben – mondta Podolák György, az országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista elnöke a bizottság ülése után. Kifejtette, hogy az áremelés nem volt indokolt és minden felelősséget az Energiahivatlra hárított.

Fónagy János fideszes képviselő azt hangsúlyozta, hogy ha a Fidesz kap felhatalmazást a kormányzásra, a kormány első teendőinek egyike a közüzemi szolgáltatói szerződések felülvizsgálata lesz azért, hogy csökkenteni lehessen a lakosság rezsiköltségeit. Fónagy szerint az MSZP csak el akarja hitetni a választókkal, hogy szakmailag megalapozott kifogása van a terheket növelő intézkedés ellen.

A bizottsági ülésen részt vett Hónig Péter, energiaügyi miniszter, aki az ülés után arra az újságírói kérdésre, hogy felfüggesztik-e az áremelést, azt válaszolta: a rendelet hatályban van, így az egyetemes szolgáltatói körben április 1-jén átlagosan 10,1 százalékkal emelkedett az ár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik