Szanyi szerint összepacsiztak gázáremelés-ügyben

Az MSZP-s politikus szolgáltatók-minisztérium-energia hivatal-Fidesz hálózatot sejt a javaslat mögött.
Korábban a témában:

Gesztust tett a szolgáltatóknak a 10 százalékos gázáremelési javaslattal Hónig Péter energiaügyi miniszter és Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke, ezért javasolta menesztésüket az MSZP – ezt mondta Szanyi Tibor, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának szocialista tagja hétfőn a TV2-nek. A politikus szerint egyértelmű, hogy a vezetők az üzleti szférának kedveztek a döntéssel, mert mindketten a multik világából jöttek és ide is akarnak visszatérni.

Arra a kérdésre, hogy a GKI Gazdaságkutató elemzője miért jutott hasonló következtetésekre a gázáremelés számait illetően, mint a minisztérium és a hivatal, Szanyi azt válaszolta, hogy azért, mert a GKI megbízói ugyanezek az energiaszolgáltató cégek. Egy olyan hálózatról van szó, amelyben jól megtalálják egymás számítását a szereplők, a lakosság meg csak néz – fogalmazott a politikus.

Véleménye szerint a Fidesz támogatását is maguk mögött tudhatják ezek a cégek, különben nem mertek volna ilyen drasztikus lépéseket javasolni a választások előtt. Ezt az is bizonyítja, hogy az utóbbi időben margóra került a gázáremelés ügye az ellenzéki nyilatkozatokban.

Szanyi hozzátette: csütörtökön, a gazdasági bizottság ülésén mindenkinek ki kell terítenie a papírjait, jelen pillanatban ugyanis indokolatlan a gáz árának bármiféle drágulása.

Ajánlott link:

Lesz gázáremelés? (TV2)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.