Belföld

MSZP: Zuschlag nem méltó az MSZP támogatására

Budai Bernadett szerint az MSZP-nek nem volt az ügyben érintett pénzmozgásokhoz semmi köze.

Zuschlag János nem méltó az MSZP támogatására, így a bírósági döntést követően automatikusan megkezdődik kizárása a pártból – mondta a szocialisták szóvivője. Budai Bernadett úgy fogalmazott: az MSZP kiáll azok mellett, akiket igaztalanul vádolnak, de nem védi meg azokat, akikről bebizonyosodik, hogy hibáztak, és Zuschlag Jánosról bebizonyosodott, hogy hibázott.

A szóvivő közölte: az MSZP-nek nem volt az ügyben érintett pénzmozgásokhoz semmi köze, de még tudomásuk sem volt a szóban forgó ügyről, és ami történt, az nem a párt nevében és érdekében történt.

Zuschlag Jánost nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. Az ítélet rendelkező részének ismertetésekor nem hangzott el, hogy a vádlottak bűnszervezetben követték volna el a bűncselekményeket, de az indoklásnál a letöltendő börtönre ítélt vádlottak esetében egyértelműen bűnszervezetről beszélt a tanácsvezető bíró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik