A frissen végzett tiszthelyetteseket a megye 13 rendőrőrsén a létszámhiány arányában osztják majd el, az új rendőrök elsősorban közrendvédelmi feladatokat látnak el – közölte Beluzsárné Belicza Andrea.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság állományába kinevezett pályakezdők az ünnepélységen megismerkednek a rendőrőrsök parancsnokaival és tájékoztatást kapnak a megye bűnügyi statisztikai adatairól.
Ebben az évben 914 végzős rendőr tiszthelyettes áll szolgálatba. A frissen végzettek az idén a korábbi évek gyakorlatától eltérően már áprilisban megkezdik szolgálatukat. Nagy részük – több mint 700 rendőr – közrendvédelmi feladatokat lát el, a többiek a határrendészethez kerülnek.
