Belföld

Másként dolgozunk áprilistól

Április 1-jétől megszűnnek az alkalmi munkavállalói könyvek és helyettük egyszerűsített munkaszerződést kell kötni, illetve a munkáltatónak elektronikusan kell bejelentenie az APEH-nél, ha foglalkoztat valakit.

Az Országgyűlés tavaly decemberben 175 igen, 163 nem, 4 tartózkodás mellett fogadta el az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt, amelyben az új rendszert meghatározták. Ezzel az volt a cél, hogy tehermentesítsék a munkaügyi központokat és a munkavállalókat is, azáltal, hogy nem kell kiváltani a munkavállalói könyvet. Ezeket azonban meg kell őrizni, mert később is igazolják a ledolgozott időket.

Mostantól egyszerűsített foglalkoztatásnak minősül a háztartási munka, a mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunka, valamint a kiemelten közhasznú szervezetnél végzett munka és az alkalmi munka.

A munkáltató ezentúl köteles lesz meghatározott tartalmú szerződést kötni, ha 5 napnál tovább dolgoznak nála. Ezt pedig be kell jelenteni az adóhatóságnak, ahogy január 1. óta azt is, hogy mikor ér véget a munkaviszony.

Munkaerő-kölcsönzés esetén a szabadság kiadásának szabályai változnak: azt, hogy mikor mehetünk szabadságra már egy hónappal előtte közölnie kell a főnökünknek.

Módosul az is, hogy milyen esetben lehet munkaügyi bírságot kiróni. A foglalkoztató például mentesül alóla, ha bejelenti dolgozóit.

További változás, hogy ha alkalmi munkát vállalunk, akkor kedvezményes közterhet fizetnek utánunk, ami egységesen a nettó bérünk 30 százaléka. Ez kiváltja a külön jogcímeken történő adó- és járulékfizetést.

Így nem kapunk társadalombiztosítást, de nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra jogosultak maradunk.

Az, aki pedig növénytermesztési idénymunkára jelentkezik, további kedvezményeket kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik