A húsvéti időszakban megnő az élelmiszerfogyasztás, húsvét táján 35 millió darab tojást, háromezer tonna sonkát és 900 tonna csokoládét fogyaszt a magyar lakosság. Csak a sonkánál a húsvéti időszak 21 százalékos fogyasztásnövekedést eredményez – mondta Szollár Domokos kormányszóvivő kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón kedden, a budapesti Vásárcsarnokban.
Szollár kifejtette, hogy a fentiek fokozottan indokolttá teszik azt, hogy a kormány és a hozzá kötődő különböző hatóságok a húsvéti időszakban szigorúan és koncentráltan ellenőrizzék valamennyi vásárcsarnokot, piacot és élelmiszerárusító helyet.
Az idei húsvéti élelmiszerellenőrzési akció tíz napja tart – hívta fel a figyelmet Süth Miklós, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a tájékoztatón, és hozzátette, hogy az ellenőrzések tapasztalatai javuló tendenciát mutatnak.
Süth Miklós beszámolt arról, hogy míg a tavalyi húsvéti ellenőrzések 14 napja alatt 3 799 pácolt, füstölt, nyers húskészítményt ellenőriztek, és ebből 53 esetben emeltek kifogást, addig az idei eddigi 10 nap alatt 2 242 ellenőrzésből 25 kifogás adódott, utóbbi 94 kilogramm árut jelent.
A pácolt, füstölt, főtt húskészítmények esetében 2.820 tavaly ellenőrzött áruból 28 kifogásolt volt, míg az idén ellenőrzött 2.230-ból 13, utóbbi összesen 24 kilogramm áru volt.
Az édesipari termékek esetében látványosabb a javulás, azonban a tojás kapcsán ezzel ellentétesek voltak a vizsgálat eredményei. Tojásból összesen 1 299 tételt vizsgáltak a hatóságok tavaly, és ebből 3 esetben, 42 kilogrammot találtak nem megfelelőnek, idén azonban az eddig vizsgált 1 222 esetben kilencszer, 3 355 kilogramm tojás esetében kellett szankciót alkalmazni.
Süth Miklós elmondta, hogy míg tavaly a húsvéti ellenőrzések során összesen több mint 3 millió forint bírságot szabtak ki, idén ez az összeg 600 ezer forint, de ez még nem a végleges összeg.
