Az eddig rendelkezésre álló információk alapján a pilóta a repülőtér felett helyi repülést hajtott végre, és a baleset akkor következett be, amikor ráfordult a leszálló irányra – közölte honlapján a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ). A motor vagy a kormányszervek meghibásodására utaló nyomot nem találtak. A közelben tartózkodók közül többen hallották, hogy a repülőgép motorja felpörgött a baleset bekövetkezte előtt.
A rendelkezésre álló dokumentumok szerint az alig egyéves, Apollo Fox típusú repülőgép légi alkalmassági tanúsítványa érvényes volt, a pilótánál azonban nem volt ott a repülőgép-vezetői engedélye.
Mivel ezen a repülőgépen nincs olyan fedélzeti adatrögzítő, amelyből utólag kiolvashatók a repülés mozzanatai, és GPS-berendezés sem volt a fedélzeten, a KBSZ vizsgálóbizottsága a helyszínen rögzített nyomok és a szemtanúk elmondása alapján kezdheti meg a körülmények feltárását.
A szervezet közölte: független szakmai vizsgálatot indított a balesethez vezető okok feltárására a jövőbeni hasonló események megelőzése érdekében.
A nagykanizsai füves leszállóhelyen – alig tízméteres távolságra a repülőtér iroda- és raktárépületeitől – vasárnap délután zuhant le az Apollo Fox kisrepülőgép. Pilótája, egy 40 éves nagykanizsai férfi a helyszínen szörnyethalt.
Szemtanúk arról számoltak be az MTI tudósítójának, hogy a kisgép épp leszálláshoz készülődött. A repülőtér felett hajtott végre egy fordulatot, amikor – talán egy széllökéstől – orral váratlanul a földnek csapódott. A pilótáról egyesek úgy tudják, gyakorlott repülősnek számított, mások azonban arról számoltak be, hogy csak a múlt évben tanult meg repülni.
Gépe szinte teljesen új volt, az MTI értesülése szerint mindössze néhány hónapja volt a birtokában. A tragédia hétvégéjén többször is repült vele Nagykanizsa környékén.
