Belföld

Apját bántalmazta 10 ezer forintért

Egy idős, ágyhoz kötött, beteg kisteleki férfi feljelentette a vele együtt élő fiát, mert kirabolta - számolt be a police.hu.

Erre már korábban is volt példa, legutóbb 2009-ben. Azóta eljárás folyik a fiú ellen.

A mostani feljelentésre azért került sor, mert 2010. március 19-én a fiú bántalmazta is édesapját. Ezután 72 órára úgynevezett ideiglenes távoltartást rendeltek el. Ez idő alatt nem találkozhattak volna egymással, de a fiú megszegte a szabályt, így a Szegedi Városi Bíróság március 22-én 30 napra tiltotta el az apjától.

Az újabb határozat ellnére másnap délután megpróbálta a védekezésre képtelen férfi párnája alá helyezett pénztárcát elvenni. Az apa azt magához szorította, de fiú erőszakkal elvett tőle 10 ezer forintot. Ezt később beismerte amikor kihallgatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik