Orbán Viktor kedden a zuglói Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában tett látogatása után újságíróknak kifejtette: a tanárokat és a fiatalokat is azzal bíztatta, hogy az elmúlt évek jövő- és ifjúságellenes, „önsorsrontó” politikájának mindjárt vége szakad.
Ha a Fidesz kormányra kerül, a fiatalok úgy fogják érezni, hogy Magyarország egy jó hely, ahonnan nem érdemes elmenni, vagy ha mégis elmennek, akkor is csak azért, hogy körülnézzenek a világban, tanuljanak, de utána a céljuk az legyen, hogy visszajönnek – mondta a pártelnök.
Orbán a fiatalok előtt kiemelte azt is, hogy Magyarország nagy változások előtt áll, amelyekhez szükség van rájuk. Ezzel összefüggésben Orbán Viktor rámutatott: azért tett látogatást az iskolában, mert a fiatalok egy része első szavazó, és tudott, hogy ők kevésbé elszántak a választási részvételt illetően, mint az idősebbek. Ezért arra bíztatta őket, hogy éljenek a lehetőséggel, a pedagógusokat pedig arra kérte, hogy emlékeztessék az első szavazókat, hogy itt egy lehetőség számukra, hogy beleszóljanak a saját jövőjük alakulásába.
Az elmúlt nyolc év alatt Magyarország több évtizedet öregedett, ezért meg kell fiatalítani, „pezsgőbbé, derűlátóbbá, fiatalosabbá kell tenni”, és ez csak fiatalokkal együtt lehetséges – fogalmazott.
A zuglói zeneiskolába Orbán Viktor Tarlós Istvánnal, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjével érkezett. A Fidesz elnöke Budapestet illetően megjegyezte, „mindannyian érezzük, hogy ennek a városnak nincsen gazdája, szinte minden gazdátlan”; és azért járja Tarlós Istvánnal a fővárost, mert tőle remélik, hogy képes lesz „Budapestet újra felfedezni”.