Belföld

Gréczy: használt az MSZP-nek a Gyurcsány-beszéd

A kormány főtanácsadója szerint már a szocialista párton belül is pozitívak a visszhangok.

Az MSZP-n belüli visszhangok szerint is használt a pártnak Gyurcsány Ferenc beszéde, amelyet a Demokratikus Charta múlt pénteki rendezvényén mondott el – ezt állította Gréczy Zsolt a volt és a jelenlegi miniszterelnök főtanácsadója a TV2 reggeli műsorában.

Gréczy azt mondja: akkora sikere volt az 1000 forintért árusított, őszödi beszédet is tartalmazó CD-nek a Syma-csarnokban, hogy abba kellett hagyni az eladást, mert elfogyott a nyugta. Véleménye szerint sokan vannak, akik nem úgy gondolkodnak az őszödi beszédről, mint a Fidesz. Hozzátette: ha Orbán Viktor ígéretei ellenére nem tud majd adót csökkenteni, sokan kérdezik majd: mikor mondja el a saját őszödi beszédét? Állítása szerint a Fidesz elnöke a tavalyi kormányváltáskor azt mondta, ha előrehozott választások lennének, már nyáron adót lehetne csökkenteni. Ehhez képest ma már a gazdaság és a költségvetés helyzetének elemzése után tenné mindezt, vagyis nem igaz az, amit korábban állított.

A főtanácsadó szerint nincsenek olyan céljai Gyurcsánynak, hogy az MSZP elnökeként térjen vissza, vagy új frakciót alapítson. Mesterházy Attila pedig nem báb, hanem a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje, Gyurcsány Ferenc az ő kampányát segíti.

Ajánlott link:

Visszatérését készíti elő Gyurcsány? (TV2)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.