A Fidesz elnöke hétfőn az Osztrák Gyáriparosok Szövetségének bécsi rendezvényén tartott előadást. A Fidesz gazdaságpolitikájával kapcsolatban arról beszélt, hogy jelentős változásokra kell számítani: nem egyszerűen az intézkedések lesznek mások a jelenlegieknél, hanem a gondolkodásmód. A Fidesz kormányra kerülése esetén a gazdaságpolitika elsőbbséget fog adni az értékteremtő, munkahelyteremtő, termelő beruházásoknak – ismertette az előadásában elhangzottakat.
Hozzátette, az embereket is arra szeretné ösztönözni, hogy vállaljanak munkát, hozzanak létre értéket. Orbán Viktor szerint már kirajzolódik azoknak az európai országoknak a csoportja, amelyeket ő az “okos országok csoportjának” nevez. Ezek minden erővel a gazdaság beindításán dolgoznak, mert felismerték, hogy termelő beruházások nélkül, valamint az ezek által létrehozott munkahelyek nélkül nem lehetséges a pénzügyi problémákat sem kezelni – mondta.
Az MTI azon kérdésére, hogy mit kell érteni a választások után szükséges “rendkívüli intézkedések” alatt, Orbán kifejtette, azonnal el kell zárni az összes “korrupciós pénzcsapot”:
A költségvetéssel összefüggésben úgy fogalmazott: azt látni, hogy a mostani kormányzat “kisöpri nemcsak a raktárakat, hanem még a padlást is”. Példaként említette a “kétes” szén-dioxid-kvótaértékesítést, a továbbra is hatályos tanácsadói szerződéseket, valamint az állami szolgáltatások kiszervezését a privát szférába. “Hogy pótköltségvetést kell csinálni, teljesen újat kell alkotni, vagy elegendőek lesznek a rendkívüli intézkedések, ezt most még senki nem tudja megmondani, ezzel megvárnám a választást, illetve a választások utáni kormányalakítást, az átadás-átvételt” – mondta Orbán Viktor.