Az OVB először pénteki ülésén marasztalta el az MSZP-t, és eltiltotta a további jogsértéstől, azaz a kiadvány további terjesztésétől.
Akkor az OVB szabálysértési eljárást is kezdeményezett az illetékes fővárosi II. kerületi jegyzőnél. Azért ott, mert az egyik sérelmező a Moszkva teret jelölte meg, ahol a kiadványt osztogatták.
A testület hétfői ülésére több hasonló tartalmú kifogás is érkezett területi választási bizottságoktól, amelyek – mivel a kiadványt az MSZP országosan terjesztette – a beadványokat az OVB-hez továbbították.
Az OVB még pénteken úgy döntött, hogy a jogsértő személye egyértelműen megállapítható, mert Budai Bernadett pártszóvivő korábban maga mutatta be egy sajtótájékoztatón a Narancsvidék című politikai magazint.
A szóvivő akkori közlése szerint az ötszázezer példányban készült kiadvány azokról a fideszes önkormányzatokról szól, amelyeknél a szocialisták véleménye szerint a “legbotrányosabban” bánnak a közpénzekkel.
A testület ugyanakkor nem foglalkozott a kiadvány tartalmával, mert erre vonatkozó beadvány nem érkezett.