Orbán Viktor szerint könnyen járhat úgy sok lelkes, megújulásra vágyó fiatal, hogy a rendezetlen, botrányokkal teli Jobbik ellopja az álmait – tudósít a Blikk írása, amelyből kiderül, hogy a választások után tényfeltárást, a szükséges rendkívüli intézkedések meghozatalát, a legfontosabb átfogó változások előkészítését tervezi a miniszterelnök-jelölt, majd a költségvetési törvény beiktatását 2011-re.
Az adózásról is szót ejtett a pártelnök és megerősítette, hogy a családokat támogató adórendszert tartja helyesnek. „A dolgok jelenlegi állása szerint a mostani kormány a választásokig kisöpri a kasszát, vagyis a hiány száz százalékát felhasználják. Azért lesz szükség bizonyos rendkívüli intézkedésekre, hogy elkerüljük a költségvetés teljes összeomlását” – hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz az első döntése, ha megnyeri a választást, illetve mi várható a további négy évben, ha hatalomra kerül, úgy reagált: a legfontosabb, hogy tisztán lássanak; eltitkolt tényeket, adatokat, zárolt szerződéseket nyilvánosságra kell hozni. „Ha nem látunk tisztán, a kormányzás olyan, mint a lottó” – értékelte.
Úgy látja, hogy a választási eredményektől függ, mennyi időbe fog telni az ország pénzügyi stabilitásának visszaállítása: „ha nagy támogatást kapunk, gyorsabban, ha kisebbet, akkor lassabban”.
Egy 42 éve dolgozó olvasó kíváncsi volt, mikorra várható, hogy 40 év szolgálati idő után a nők elmehetnek nyugdíjba. A pártelnök 2011. január 1-jét jelölte meg és hozzátette, hogy a „nők esetében ez így korrekt”. „Ennyi idő után mindegy, hogy mennyi idős valaki, hadd menjen el nyugdíjba, ha akar” – mondta.
Orbán Viktor kijelentette azt is, hogy be kell fejezni a 4-es metrót a következő ciklusban, hiszen már elképesztő mennyiségű pénzt költöttek el rá. „Ráadásul még legalább egy, de inkább két másik metróvonalra is szükség lenne, a kérdés, miből” – mondta. A válasz szerinte az, hogy csak a gazdaság teljesítményéből, vagyis növekedésből, amely viszont most mínusz hét százalék, ezért „gőzerővel kell dolgozni” a növekedés megindításáért, bármi áron.
A minimálbérből élőkről is szót ejtett és arra hívta fel a figyelmet, hogy a legfontosabb a munkahelyek megvédése. „Igaz, hogy a fizetések alacsonyak, de ha sikerül megvédeni a munkahelyet, elkezdhetjük a béremelés politikáját. Ehhez pedig gazdasági teljesítmény kell” – ismételte meg Orbán Viktor.
