Belföld

Simor Andrásnak mennie kell?

Simor elmozdításának egyik útja az MNB és a PSZÁF valamilyen szintű összevonása lehet.

Kormányra kerülve a Fidesz azt tervezi, hogy módosítja a jegybanktörvényt, és összevonja az MNB-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével – írja a Figyelő, amely szerint a szakmai érvek alapján nehezen kikezdhető elképzelés alig burkolt célja Simor András eltávolítása.

Az MNB elnökének mandátuma csak 2013-ban járna le. Ezen időpont előtt jószerével csak lemondással lehetne őt lecserélni, ám a hetilap forrásai szerint Simor egyáltalán nem akar önként lelépni.

A Figyelő több forrásból is úgy értesült, hogy a Fidesz éppen ezért átalakítaná a jegybanktörvényt, s a PSZÁF-ot, vagy legalábbis annak bizonyos részeit integrálnák az MNB-be. Ha van új törvény és van új szervezeti felállás, akkor az intézményi keretek változása miatt „feleslegessé” válhat a régi elnök, s jöhet helyette az új.

Jóllehet, az előkészületek hónapokig elhúzódhatnak, máris megindultak a találgatások arról, ki lehet Simor András utódja. A Figyelő szerint az egyik kézenfekvő lehetőség Járai Zsigmond visszatérése. A potenciális jelöltek között azonban az ő neve mellett Surányi Györgyé is, akinek az elmúlt hónapokban látványosan javult a viszonya Orbán Viktorral. Ugyanakkor Surányit öntörvényű, nehezen befolyásolható embernek tartják a hetilap forrásai, akik szerint nem valószínű, hogy Orbán olyan személyt választana, akinek az elképzelései adott esetben eltérnének az általa megkövetelt irányvonaltól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik