Belföld

Több száz diákmunkást használnak ki?

Feljelentette volt munkaadóját egy kisvárdai pincérlány, mert állítása szerint főnöke nem fizette ki őt.

A 18 éves Menydörgős Adrien 2008-tól kezdve, egy éven keresztül dolgozott egy kisvárdai pizzériában pincérnőként, tanulói szerződéssel. Azt állítja főnöke 225 ezer forinttal tartozik neki, amit a mai napig nem kapott meg, ezért feljelentette őt a munkaügyi bíróságon. Volt olyan hét, amikor reggel fél nyolctól hajnalig kellett dolgoznia, mégis mindössze 3 ezer forint ütötte a markát – panaszkodott a Népszabadságnak. Növérével együtt azt mondják: több száz diák lehet hasonló helyzetben, akik félnek, nem merik kinyitni a szájukat, amit a vállalkozók ki is használnak.

A pizzéria tulajdonosa, Lakatos Mihály persze teljesen másképp látja a helyzetet. Véleménye szerint Adrien hanyag volt, többször hiányzott a munkából, ezért nem jár neki a 225 ezer forint. A lány egyébként határozattan elutasítja ezeket az állításokat. A főnök a biztonság kedvéért a követelés összegét már ügyvédi letétbe helyezte. Az étteremben dolgozó egyik szakácstanonc azt mondta, ő mindig időben megkapta a bérét.

A megyei iparkamaránál úgy nyilatkoztak, az esetek nagy többségében nincsen probléma a diákmunkásokat alkalmazó vállalkozókkal, és elenyésző számú az Adrienéhez hasonló kifogás. Az ügyben a munkaügyi bíróságra vár a döntés.

Pincértanuló esete a mai világgal

(Népszabadság)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik