Belföld

Újabb feljelentés a BKV-ügyben

Jogi lépést tesz rágalmazásért Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója ellen Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group nevű PR-cég vezetője, mert szerinte a jelenleg házi őrizetben lévő Antal hamisan állította egy interjúban, hogy Demszky Gábor nyomására még több megbízást kaptak.

Bruck Gábor vasárnap kijelentette, hogy egy élő szerződése van a BKV-val, amely a 4-es metró kommunikációjával kapcsolatos, ezt egy Brüsszel által is jóváhagyott közbeszerzésen nyerte el, jóval Antal Attila megbízatása előtt.

A Magyar Nemzet szombaton közölt interjút Antal Attilával. Ebben Antall azt mondta az őt kérdező újságírónak, hogy Demszky Gábor főpolgármester kérésére bővítették ki a PR-cég szerződését, így több megbízáshoz juttatva azt.

Bruck Gábor úgy reagált, hogy egyetlen szerződést sem kötött a BKV-val Antal Attila vezérigazgatósága alatt. Tíz év alatt egyetlen kisebb szerződést kötöttek, de azt később. Ez egyszeri, kisösszegű és már lejárt szerződés, amely teljesült.

A kommunikációs szakember megjegyezte azt is, hogy Demszky Gábornak a 90-es években, 12 évvel ezelőtt volt a kampányfőnöke. „2000 óta lényegében nem dolgozom fővárosi cégeknek” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.