Belföld

Összehozták Budapest költségvetését

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta Budapest 2010. évi költségvetését. Két SZDSZ-es a szavazás után kilépett frakciójából.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta Budapest 2010. évi költségvetését.

A főváros 539 milliárd forintos büdzséjét 34 igen szavazattal, 30 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadták el. A költségvetés több mint 491 milliárd forintos bevétellel számol.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes, a napirendi pont előadója elmondta: a várost 2010-ben a gazdasági válság miatt „minden eddiginél hatalmasabb determinációk szorongatják”. A fővárosi önkormányzatnak azonban a felmerült nehézségek ellenére is sikerült a pénzügyi stabilitás megőrzésével megfelelő alapokra helyeznie a 2010-es költségvetést – mutatott rá a városvezető.

Visszafogott büdzsé

Néhány nappal korábban Ikvai-Szabó Imre visszafogottnak és fejlesztésközpontúnak nevezte a költségvetés tervezetét. Mint mondta, a központi források csökkentése miatt a főváros lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhat az idén, mint 2009-ben, ez azt is jelenti, hogy a közszolgáltatások színvonala csökkenhet.

A városvezető közölte, szinte valamennyi területen kevesebb pénzből és alacsonyabb normatívákkal kell majd gazdálkodniuk az intézményeknek, a büdzsé legnagyobb vesztese pedig a közoktatási ágazat lehet.

Elmondta, a büdzsé tervezésénél nagyon nehéz helyzetben van a főváros, mert ahol lehetett, már a korábbi években „elmentek a falig”; amit lehetett, a takarékosság érdekében ésszerűsítettek, összevontak vagy megszüntettek.

Két kilépő

A főváros idei évi költségvetésének elfogadása után a szabad demokrata Bőhm András és Lakos Imre kilépett a budapesti SZDSZ-frakcióból csütörtökön.

A döntést az utóbbi politikus jelentette be. A két képviselő függetlenként kíván politizálni a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik