Belföld

Előzetesben a MÁV Hídépítő két volt dolgozója

A rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy hűtlen kezelés miatt több száz millió forintos kárt okoztak a cégnek.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön a MÁV Hídépítő Kft. két volt munkatársát, ketten pedig házi őrizetbe kerültek – tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Fővárosi Bíróság. A rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy hűtlen kezelés miatt több száz millió forintos kárt okoztak a cégnek. Az ügynek összesen hat gyanúsítottja van, ketten szabadlábon védekezhetnek.

A rendőrség 2006 augusztusa óta nyomoz a MÁV Zrt. feljelentése nyomán. Eszerint a MÁV Hídépítő Kft. – amely egyébként a MÁV Zrt. száz százalékos tulajdonában van – 2004. évre kimutatott 900 millió forintos vesztesége mögött a cég vezetőinek hűtlen kezelést megalapozó döntései állnak. A nyomozók az ügy kapcsán több szabálytalanságra is bukkantak. Felmerült a gyanú, hogy a cég fiktív számlázást folytatott, emellett fény derült arra, hogy a kft. több ideiglenes hídelem legyártására kapott megrendelést, ehelyett azonban a régieket festették át és számlázták le úgy, mintha újak lennének.

Mint kiderült, a bűncselekményekkel okozott vagyoni hátrány meghaladja a 207 millió forintot. A gyanúsítottak ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség kedden hat embert állított elő, mindannyian a MÁV Hídépítő Kft. volt alkalmazottai. Négyüket őrizetbe vették, ketten pedig szabadlábon védekezhetnek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön két gyanúsított előzetes letartóztatásáról döntött, két társuk esetében pedig házi őrizetet rendelt el. Egyik döntés sem jogerős. Az előzetes letartóztatás elrendelése ellen mindkét gyanúsított védője fellebbezett, míg a házi őrizet miatt az ügyészség nyújtott be fellebbezést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik