Belföld

Választási részvételre buzdít a Mazsihisz is

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége arra buzdítja a híveket, hogy vegyenek részt a parlamenti választáson - közölte Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója kedden.

Az igazgató elmondta, hogy a Mazsihisz arra kéri egyházközségi tagjait, hogy „éljenek állampolgári jogukkal és kötelességükkel”, és menjenek el szavazni az áprilisi országgyűlési választáson.

Azt, hogy melyik pártra adják voksukat – jegyezte meg -, a lelkiismeretükre bízzák. Kérdésre válaszolva Zoltai elmondta, hogy a Mazsihisz eddig sem adott semmiféle instrukciót az izraelita felekezetűeknek, ez az idei választáson sem lesz másként. Hangsúlyozta, hogy a Mazsihisz a négy történelmi egyház egyikeként vallási és érdekvédelmi kérdésekkel foglalkozik, nem politikával.

Múlt csütörtökön a parlamenti választáson való részvételre buzdítottak a történelmi keresztény egyházak, így a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház is

Mint akkor közleményükben írták, négyévente nem csak lehetősége, de kötelessége is az embereknek, hogy döntésükkel tudatosan befolyásolják az ország életét. A három egyház közös nyilatkozatában azt javasolta, hogy a pártok és jelöltjeik programjában az emberek azokat az elemeket keressék, amelyek „a társadalom alapvető összetartó erőinek – a családnak, a helyi közösségeknek és egész nemzetünknek – életét és fejlődését segítik”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik