Belföld

Varga Mihály: korrupció árasztja el az országot

Olyan korrupció árasztotta el az országot, amelyre az elmúlt száz évben nem volt példa - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke hétfőn Ajkán egy lakossági fórumon.

Az nem megy, hogy ma már egy állami cég igazgatósági ülését a börtönben is meg tudnák határozatképesen tartani – tette hozzá, megjegyezve: “mert lassan már mindenkit elvezetnek”.

Az sem megy, hogy “szinte az egész fővárost tokkal-vonóval ellopják”, a BKV-tól a gyógyfürdő vállalaton át a főkeféig mindenhol a korrupciót, a szabálytalanságot lehet tapasztalni – mondta az ellenzéki politikus. Rámutatott: régen azt gondoltuk, hogy a honvédségnél katonás fegyelem van, de már a Honvédelmi Minisztériumnál is tábornokokat tartóztattak le visszaélések miatt.

Sürgősen szükség lesz arra, hogy ezeket a csapokat a következő kormány elzárja, a korrupciót megszüntesse “és vasszigorral járjon el azokkal szemben, akik a közpénzeket megdézsmálják” – jelentette ki Varga Mihály. Szerinte el kell járni azokkal szemben is, akik olyan szerződéseket kötnek az állam nevében, amelyek biztosan előnytelenek az államnak, de előnyösek azoknak, akik kötötték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik