Belföld

Gázolás miatt nem járnak a vonatok

Elgázolt egy férfit a Monorról a Nyugati pályaudvarra tartó elővárosi vonat Budapesten, Kőbánya-teher állomáson péntek kora délután, emiatt három vonalon is akadozik a vonatközlekedés.

A baleset mindkét vágányt érinti, emiatt van torlódás – közölte Both Ferenc, a MÁVINFORM sajtóreferense, hozzátéve: a rendőrségi helyszínelés ideje alatt – amely várhatóan két órán át tart – nem közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Nyíregyháza-Záhony, a Budapest-Cegléd-Szeged és a Budapest-Lajosmizse vonalon a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest állomás között.

Both Ferenc kitért arra is, hogy a Kőbánya-Kispestről induló, zónázó vonatokat megállítják minden állomáson, illetve a Nyugati pályaudvarról az utasok Kőbánya-Kispestig és vissza a 3-as metrót vehetik igénybe.

A Kőbány-teher állomáson megindult 14 óra 05 perckor mindkét vágányon a közlekedés. A monori elővárosi vonatok csak 16 óra körüli időben tudnak ismét elindulni. Addig a minden állomáson és megállóhelyen megálló zónázó vonatokkal szállítjuk az utasokat.

A helyszínelés befejeztével mind a két vágányon elindultak a szerelvények. Ennek ellenére a szerelvény-fordulók miatt 15-20 perc késéssel tudnak közlekedni a vonatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik