Belföld

Házkutatások a Rác fürdő beruházás kapcsán

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. irodájában és a Rác fürdő felújítását és a kivitelezést végző cég székhelyén is házkutatást tartott a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya csütörtökön.

A Rác fürdő ügyében hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt 2009 októberében indult nyomozás több önkormányzati képviselő feljelentése nyomán.

A BRFK honlapján megjelent közlemény szerint a nyomozás eddigi adatai alapján feltehető, hogy a fürdő felújításával és a mellette épülő szálloda építésével a Fővárosi Önkormányzatot jelentős vagyoni hátrány érte.

A gazdaságvédelmi nyomozók ezzel összefüggésben adatokat és dokumentumokat kértek be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től, valamint a Fővárosi Önkormányzattól, és több tanút kihallgattak.

A fővárosi Fidesz-frakció képviselői tavaly szeptemberben kezdeményeztek vizsgálatot a legfőbb ügyésznél, amiért – szerintük – a Rác fürdőt 75 százalékban “kicsempészték” Budapest vagyonából. A fővárosi fürdőtársaság ugyanis a beruházás megvalósítására létrehozta a hárommillió forint törzstőkéjű Rác Nosztalgia Kft.-t, amelyben a gyógyfürdő zrt.-nek 25 százalékos üzletrésze van, más, jogi és magánszemélyek pedig 75 százalékos tulajdonrésszel bírnak.

György István, a fidesz budapesti frakcióvezető-helyettese akkor felszólította az önkormányzatot, kezdjen tárgyalást a beruházókkal annak érdekében, hogy a Rác Nosztalgia Kft.-ben Budapest bevitt vagyonának megfelelő pozíciót harcoljon ki. Kifogásolta továbbá, hogy az önkormányzat és a szakbizottság érdemi indokolás nélkül járult hozzá a sorozatos határidő-módosításokhoz, és nem tett semmit a késedelemből eredő károk mértékének csökkentésére.
A 2003-ban indított projekt szerződését azóta hatszor módosították a beruházó kérésére, miután nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudja tartani az átadás tervezett dátumát.

A nyomozással párhuzamosan a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya büntetőeljárást folytat a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdőiben felszerelt beléptető rendszer beszerzése miatt is. Ez az eljárás szintén hűtlen kezelés bűntett gyanújával zajlik, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az ügy előzménye, hogy 2007 novemberében a Navigátor Zrt. 600 millió forintos ajánlatot adott a beléptető rendszer kiépítésére. Az eljárást azonban érvénytelenítették, ugyanis kiderült, hogy a cég egyik alkalmazottja készítette a közbeszerzési kiírás dokumentációját.

Ezután újabb kiírás következett, amelyben az ajánlatkérő mind a három pályázót kizárta műszaki, illetve jogi alkalmatlanságra hivatkozva. Egyiküknek, a Vilati Zrt.-nek azonban utóbb ajánlati felhívást küldtek ki, és tárgyalásos eljárást folytattak le vele.
György István közlése szerint ugyanakkor a Fidesz-frakcióhoz “beesett” egy dokumentáció, amely szerint valakik 22 oldalt kicseréltek a műszaki alkalmatlanság miatt kizárt Vilati Zrt. pályázati dokumentációjában azért, hogy a harmadik körbe csak ez a cég jusson be – mondta.

Végül a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szerződést kötött a Vilatival, méghozzá csaknem háromszor akkora értékben, mint a Navigátor eredeti, 2007-es ajánlata volt. Ám György István tájékoztatása szerint a szerződést a Vilati nevében már a Navigátor Zrt. vezetője írta alá, noha a Navigátor csak egy nappal később vásárolta meg a Vilatit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik