Belföld

Előzetesben a Capital Partners munkatársai

Elrendelte a Capital Partners-ügy hét gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön.

Az előzetes letartóztatást a szökés, a büntetőeljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a bíróság – közölte Hadnagy József, aki egy, a Capital Partners-szel szerződésben álló magyarországi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetőjének védője.
Hozzátette: ezek az indokok nem helytállóak védence tekintetében. Ügyfele – mint mondta – rendezett családi körülmények között él, “nem bűnűző életmódot” folytatott, nem érzi magát bűnösnek. Elmondta, óvadék előterjesztésére is sor került, ám ezt a bíróság elutasította.

Az előzetes letartóztatás ellen fellebbezés nyújtottak be – jegyezte meg.

Az ügyvéd tájékoztatása szerint a hét embert csalással gyanúsítják. Elmondta, a károkozás mértéke egyelőre nem tisztázott, de az előzetes tárgyaláson elhangzottak szerint körülbelül hárommilliárd forintról van szó. Hadnagy József arról nem kívánt nyilatkozni, hogy ügyfele tett-e vallomást.
Összesen tizenöt embert gyanúsít a rendőrség a Capital Partners csalássorozatával kapcsolatban, közülük heten kerültek előzetesbe.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője korábban a cég fővárosi, Bajcsy-Zsilinszky úti épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a gyanú szerint a befektetési tanácsadó cégnél kereskedelmi tevékenység látszatát keltve csapták be az ügyfeleket. Az okozott kárt jelenleg legkevesebb hárommilliárd forintra becsülik, de feltehetően sok sértettről még nem tudnak, ezért az ő jelentkezésüket is várják – tette hozzá.

Az akció során a rendőrök több szervert is lefoglaltak, a cég több munkatársát tanúként hallgatták ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik