Belföld

A benne ülőkkel együtt felborítottak egy kocsit

Megrongált, a benne ülőket előbb megverte, majd a kocsit velük együtt felborította Székesfehérváron három férfi, akiket kedden fogtak el a kommandósok; a garázdaság során a megtámadottak közül ketten megsérültek - közölte a rendőrség.

Az eset február 14-én történt, amikor az elkövetők az egyik székesfehérvári szórakozóhely parkolójában, minden előzmény nélkül letörték egy gépkocsi ablaktörlőjét – mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Amikor azt autóban ülők egyike emiatt kérdőre vonta őket, nekitámadtak, megverték, egy késsel megszabdalták a nadrágját, majd kiszurkálták a kocsi kerekeit – tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Amikor az autóban ülők a támadás következtében földre esett társuk segítségére akartak sietni, őket is ütlegelték, visszatuszkolták a kocsiba, s az autót velük együtt felborították. A három fiatalember közül ketten nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek, a kocsiban több százezer forintos kár keletkezett.

A székesfehérvári nyomozók egy hét alatt azonosították a tetteseket, s kedden elfogták a két székesfehérvári, valamint egy pálfai illetőségű, 39, 23 és 29 éves garázdát.

Kettőjükre egy konditeremben, testépítés közben csaptak le a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Alba Bevetési Alosztályának kommandósai, harmadik társukat a lakásáról állították elő.
Mindegyiküket csoportos garázdasággal és rongálással gyanúsították meg, őrizetbe vették, s kezdeményezik a bíróságnál az előzetes letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik