Belföld

1500 tő marihuánát találtak

Újabb vietnami kábítószer-termesztőket fogtak el a rendőrök Budapesten és Fóton, a két településen csaknem ezerötszáz tő növényt foglaltak le.

A házkutatások során a növény termesztéséhez használatos eszközöket, valamint nagy mennyiségű készpénzt is lefoglaltak – mondta Nagy Zsolt, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) osztályvezetője hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az osztályvezető hozzátette, hogy az akciót, amelynek során hét vietnami kábítószer-termesztőt fogtak el, összehangoltan hajtották végre a budapesti, a Pest megyei és az NNI-s nyomozók.

Ródler Norbert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kábítószer-bűnözés Elleni Szolgálatának vezetője elmondta, hogy vietnamiakhoz köthetően tavaly és az idén összesen több mint 22 ezer tő ilyen növényt foglaltak le, ebből az elkövetők piaci értéken mintegy 22 milliárd forintnyi kábítószert állíthattak volna elő.

A legutóbbi esetekről szólva elmondta, hogy Csepelen hatszáz tő növényt derítettek fel és három vietnamit fogtak el, akiket előzetes letartóztatásba helyeztek. Az eddigi adatok szerint összefonódásra utaló nyomokra bukkantak a most elfogott vietnamiak, és egy, a rendőrség látókörébe került, kábítószerrel üzletelő szervezettel. A tevékenység nem korlátozódik Budapestre, Pest megyében és az ország több pontján is folyhat így kábítószer-termelés – hangsúlyozta Ródler Norbert.

Blitz Miklós, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának vezetője közölte, hogy az NNI-vel közösen Fóton és Budapest X. kerületében derítettek fel egy-egy ültetvényt. Fóton egy családi házban is találtak 770 tő növényt. Ezek feketepiaci értéke 230 millió forint – mondta.

A kőbányai házkutatás és helyszíni szemle során két vietnami állampolgárt fogtak el, illetve 26 ezer euró készpénzt találtak. A lakáshoz tartozó tárolóban négy kilogramm marihuánára bukkantak, amit feltehetően Fóton termesztettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik