Pozitív üzeneteket sugalló beszéd egy kormányra készülő pártelnöktől – így foglalta össze Orbán Viktor országértékelő beszédét lapunknak Juhász Attila. A Political Capital vezető elemzője szerint a Fidesz első embere kerülte a kockázatot, hogy támadni lehessen, például konkrét gazdaságpolitikai intézkedések tervével. „Jó példa erre, hogy az elszámoltatás témakörével sem akart félelmet kelteni, ezt viccekkel igyekezett tompítani” – fogalmazott a szakértő.
Csak kockázat a programismertetés
Juhász Attila szerint érthető, hogy miért nem hirdetett konkrét programot Orbán: Varga Mihály, Mádi László, majd Sió László botránya miatt. Annak ellenére sem mondott konkrétumokat, hogy tudta: ellenfelei épp a programtalansággal fogják vádolni, hiszen nincs szüksége mások meggyőzésére, így a program csak kockázatot jelentene. Ha nem tesz konkrét ígéreteket, az nem számonkérhető.
Lapunk kérdésére, hogy a beszéd mennyire tekinthető kampányindítónak, Juhász Attila az válaszolta: ez csak a kampány egy szakaszát jelenti. „Ez egy pozitív, szavazóintegráló szakasz, amely akkor éri el hatását, ha ezt a hangulatot láthatóvá teszi” – véli az elemző. Hozzátette: az egész kampány saját szimpatizánsaikat mozgósítja, hiszen a Fidesznek akkora az előnye, hogy elég, ha az ellenfelek vagy a bizonytalanok otthon maradnak. „Azt kell elkerülnie, hogy őket a párt ellen mozgósítsa, és éppen ezért igyekszik elkerülni a támadási felületeket” – mondta Juhász Attila az fn.hu-nak.
Hangulatbeszéd
Nem véletlen, hogy az erő szó ennyiszer szerepelt a beszédben: azt sugallja, hogy erős Magyarország csak erős kormányzati felhatalmazással lehetséges. Ezzel igyekszik az MSZP és a Jobbik szavazóit meggyőzni.
Juhász Attila szerint az országértékelő egy hangulatbeszéd volt, amely azt sugallja, rendrakás kell. Hozzáteszi az elemző ugyanakkor, hogy ez a beszéd csak témáiban különbözik a 2007-2008-as beszédektől.
Orbán Viktor évet értékelt (Fotó: MTI)
Megtartaná a Jobbik felé tartó szavazókat
Meglepetés- és kockázatmentes volt Orbán Viktor 2010-es országértékelő beszéde, a 2007 nyarán megkezdett középre nyitás stratégiájának logikus folytatása – véli Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont Intézet kutatási igazgatója szerint a Fidesz elnöke célzottan is megszólította a baloldalból kiábrándultakat, más, külön társadalmi csoportot azonban nem említett.
Fontos eleme volt a beszédnek, hogy Orbán Viktor hangsúlyozottan a Fideszre adandó „két szavazatot” említett, ami a Jobbikhoz tartó jobboldali szavazók megtartásaként értelmezhető. Ugyanezt a célt szolgálta, amikor azt mondta: aki elégedetlen és változásban bízik, annak kizárólag a Fideszre kell szavaznia. Mráz Ágoston Sámuel szerint a „nemzeti ügyek kormánya”, a munka, a gazdaság, az egészségügy, a szociális- és a közbiztonság üzenete is az ideológiamentességet, a szavazókat megosztó témák helyett a beszéd összességében pozitív karakterét voltak hivatottak alátámasztani.