Belföld

Házi őrizetbe kerülhet a volt BKV-vezér

Antal Attilának, a BKV volt vezérigazgatójának házi őrizetbe helyezését indítványozta a Fővárosi Főügyészség pénteken, "figyelemmel" a gyanúsított eljárás során tanúsított magatartására.

Az ügyészség péntek reggel közleménye szerint “a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt dr. Sz.né dr. Sz. Eleonóra és társai ellen folyamatban lévő bűnügyben a Fővárosi Főügyészség ma reggel indítványozta – a nyomozó hatóság előterjesztésében foglaltakkal egyezően, figyelemmel a gyanúsítottnak az eljárás során tanúsított magatartására – A. Attila gyanúsított házi őrizetének elrendelését a Budai Központi Kerületi Bíróságon”.

Antal Attila részletes gyanúsítotti vallomást tett, együttműködik a bűnüldöző hatóságokkal – közölte Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője.

Antal Attilát – aki jelenleg a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója – kedden vette őrizetbe a rendőrség. A gyanúsítás szerint Antal Attila 2007. január 1-je és 2008. április 17. között a BKV vezérigazgatójaként vagyonkezelési kötelezettségét súlyosan megszegte szükségtelen és indokolatlan szolgáltatásokra kötött szerződésekkel, és indokolatlanul magas végkielégítések kifizetésével. A volt BKV-vezérigazgató a gyanúsítás ellen panasszal élt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság várhatóan ma dönt a kényszerintézkedésről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik