Belföld

A tűzoltók sem mehetnek be a felrobbant lakóházba

Amíg az omlásveszély miatti életveszélyes állapotot nem szüntetik meg, nem kezdődhet el a tűzvizsgálat abban a belvárosi lakásban, amely múlt péntekre virradóra robbant fel a fővárosi Balaton utcában.

Dobson Tibor ezredes, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) főosztályvezetője tájékoztatása szerint az V. kerületi társasház legfelső, ötödik emeletén három lakás is megsemmisült, a tetőszerkezet és a födém megsérült, és a gázrobbanás miatt életveszélyessé vált az épület két felső szintje.

Addig, amíg állványzattal, dúcolásokkal nem erősítik meg az épület tetőszerkezetét, falait és függőfolyosóját, vagyis az omlásveszélyt nem szűntetik meg, senki nem léphet a lakásokba, így a tűzvizsgálatot sem lehet megkezdeni – tette hozzá. Az FTP kommunikációs és jogi főosztályának vezetője szerint, ha ezeket a munkálatokat a kivitelező – akinek a tevékenységét a tűzoltóság a helyszínen felügyeli, és akivel a munkafázisokról folyamatosan egyeztetnek – elvégzi, a hét közepén megkezdődhet a szakhatósági vizsgálat, amelynek végrehajtására 22 munkanapja van a fővárosi tűzoltóságnak.

Dobson Tibor hozzátette: a tűzoltóság szakemberei folyamatosan a helyszínen tartózkodnak, tanúkat hallgatnak meg. Ez része a tűzvizsgálatnak. Az ezredes közlése szerint csak a tűzvizsgálat befejeztével lehet egyértelműen megállapítani, hogy mi okozta a Balaton utcai társasház lakásában a robbanást, amelynek következtében a lakás tulajdonosa, egy 80 éves férfi a kórházba szállítást követően életét vesztette, három másik ember pedig kórházba került. A robbanás idején 86-an tartózkodtak az épületben. Őket kiköltöztették, többségük rokonoknál talált elhelyezést.

Demszky Gábor főpolgármester a robbanást követő reggel, miután szakemberekkel bejárást tartott a házban, úgy fogalmazott: feltehetőleg egy szivárgó gázpalack okozta a detonációt, ugyanis a gázművek szakértője kizárta, hogy a gázvezeték okozhatta a hibát. Az elsődleges megállapítások szerint a felrobbant lakás tulajdonosa egy szieszta gázkészülékkel fűtött.

Rogán Antal, a kerület polgármestere azt mondta, a 48 lakásos társasházban összesen 62 bejelentett és 18 be nem jelentett lakó él. A polgármester szerint az épület első három szintjét egészen biztosan lakhatóvá tudják tenni két héten belül, de tizenhat olyan család van, akiknek ennél kicsit hosszabb távú elhelyezéséről kell gondoskodni. Egy ötgyermekes családot átmenetileg a kerületi önkormányzat, egy Arany János utcai, 91 négyzetméteres lakásban helyezett el.

Balogh Klára, a ház közös képviselője az MTI-nek a robbanást követően a helyszínen úgy nyilatkozott: a lakók által tulajdonolt épületben, vagyis a nem önkormányzati lakásokban több százmillió forintos kár keletkezett, a háznak van biztosítása, és már fel is vették a kapcsolatot a társasággal.

Az V. Kerületi Rendőrkapitányság a Balaton utca 12. szám alatti gázrobbanást követően közveszély okozás miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik