Hétfőn este e 3 fős csapat – mert a személyleírás minden esetben megegyezett – Üllésen, Bordányban, valamint Öttömösön is megfordult. Mindhárom esetben egy sötét színű autóval érkeztek az idősebb hölgyekhez. Egyikük dzsekijén valóban volt egy „polgárőr” felirat is, így tévesztve meg a szerencsétlen néniket – írja a Police.hu.
Az egyik helyen úgy kaparintották meg a hölgy megtakarított pénzét, hogy addig győzködték, hogy elvitték értékeit, mígnem az asszony megmutatta, hogy a több százezer Ft-ot rejtő helyen valóban megvan a pénze. Ezután már nem volt nehéz dolguk a tolvajoknak, figyelmét elterelve könnyedén elemelték azt.
Egy másik nénihez is hasonló indokkal akartak bejönni. A hölgynek azonban gyanúsak voltak a személyek, hiszen nem voltak számára ismerősek. Miután kettő közülük bejutott, az asszonysegítségért szaladt a szomszédba, azonban mire visszaértek, a tolvajok szintén több százezer Ft-tal elinaltak.
A harmadik helyszínen már nem volt ilyen szerencséjük a trükkös tolvajoknak. A néninek szintén gyanúsak voltak, hiszen személyesen ismerte a helyi polgárőröket. Mielőtt még bármit elvihettek volna, a hölgy az ablakon segítségért kiabált, így kénytelenek voltak üres kézzel távozni.
legyen ön is fn tudósító!
Önnel is történt hasonló? Ossza meg a többi olvasóval, kerüljön az FN címlapjára!
A rendőrség kér mindenkit, különösen az idős embereket, legyenek óvatosak és elővigyázatosak, ha idegen ember kopogtat a lakásuk ajtaján. Ha valaki hasonló szöveggel próbálkozik, azonnal hívják a rendőrség 107, 112-es hívószámát!