Belföld

Május 10-én megalakulhatna az Országgyűlés

Május közepén alakulhat meg az új parlament, addig a Fidesz csak elméletben törvénykezhet. Horn Gyulának egy hónapot kellett várnia a hatalomra a 94-es választások után.

Sólyom László köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra összehívná az új parlamentet, kérdéses azonban, hogy mi a legkorábbi időpont.

Meg kell ugyanis várni a külföldi szavazatok összeszámolását, majd a háromnapos határidőt a kifogásokra és az ezt követő 18 napos jogorvoslati határidőt.

A hivatalos végeredmény ismeretében az államfő legkorábban május 10-ére hívhatná össze az országgyűlést. Ugyanakkor László Róbert, a Political Capital választási szakértője úgy vélekedett, hogy esélyesebb az egy héttel későbbi időpont, vagyis május 17-e, amikor Sólyom László felkérheti Orbán Viktor a kormányalakításra.

Az elemző hozzátette, hogy a Fidesz az első parlamenti ülésnapig érdemben nem sok mindent tud csinálni. „Nem tudnak sem törvényt alkotni, sem törvényjavaslatot benyújtani, de amint megalakul a Parlament, Orbánéknak mindezekre lehetőségük nyílik. Az érdemi munka viszont minden bizonnyal a kormány megalakulása utáni hetekben fog elkezdődni” – jegyezte meg a szakértő.

Elmúlt választások

Napok a választások második fordulója és az országgyűlés megalakulása között.

1990 április 8. május 2. 29 nap (MDF- FKGP- KDNP)
1994 május 29. június 28. 31 nap (MSZP-SZDSZ)
1998 május 24. június 18. 25 nap (Fidesz- FKGP- MDF)
2002 április 21. május 15. 24 nap (MSZP- SZDSZ)
2006 április 23. május 16. 23 nap (MSZP- SZDSZ)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik