Eljárás indult egy 45 éves férfi ellen, aki egy elhunyt nő lakásából lopott el pénzt Szabolcs községben – közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
A megalapozott gyanú szerint az elkövető még szerdán ment be az akkor már halott nőhöz, és a helyiséget átkutatva ellopott 10 ezer forintot – ismertette Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A százados tájékoztatása szerint a szabolcsi férfi, aki rendszeresen járt segíteni a ház körüli munkákban, vallomása szerint azt hitte, hogy az asszony csak alszik. Holttestére egy ismerőse talált rá a szerda esti órákban. Az elvégzett igazságügyi boncolás megállapította, hogy a 65 éves nő természetes úton, egészségügyi probléma következtében vesztette életét – tette hozzá a szóvivő.